Kedves Barátunk!

 

Örömmel értesítünk, hogy elkezdődött a
 

III. NEMZETKÖZI mikro BÁBFESZTIVÁL  

szervezése.

 

A fesztivált azzal a céllal indítottuk 2008-ban, hogy Tiszaalpár közönségének különleges és érdekes bábelőadásokat mutassunk be, melyek egyéb szervezésben nem jutnának el hozzájuk.

Olyan fellépőkre számítunk, akik egyszemélyes, vagy kis társulatokat képviselnek, a bábműfaj területén kísérletező előadásokat hoznak létre, magas művészeti értéket képviselnek. Hagyományőrzők, vagy a hagyományokra alapozott modern megfogalmazást alkalmazók jelentkezését várjuk, valamint számítunk azokra az alkotókra, akik megújító szándékkal formálják a bábművészet már-már elfelejtett, napjainkban talán nem divatos megoldásait.

Fontosnak tartjuk, hogy az előadások kifejezetten a mindennapok közönségének szóljanak.

 A Tiszaalpári Önkormányzat a fesztivált megrendező főtámogatóként adja a helyszínt, biztosítja a technikai hátteret. Az előadók felkérése a Mikropódium Családi Bábszínház segítségével történik.

 A fesztivál célközönsége Tiszaalpár és környékének lakossága, valamint a rendezvényre látogató vendégek.

A fesztivál bemutató jellegű, a rendezők nem szándékoznak szakmai értékelést adni, zsűrit felállítani.

 

 

mikropodium